Michal Habaj: Bennszülöttek éneke az űrhajósok hasonnevű országából

Láttuk a sivatagokat: tele voltak púderrel: Soir
de Paris: láttuk a samponnal tele tengereket:
és a körömlakk vérvörös lelőhelyeit adó lápokat:
a kavargó amfetamin-felhők közt láttuk
a lángoló Napot: melyek közé napra nap belegázoltunk:
mi: az űrhajósok hasonnevű országának bennszülöttei:
a pápa halott kezével kiátkozottak: a jogok mérnökeinek
hurkaiban meglopottak: tévéadások fényében villogók:
versek zubbonyában menedéket keresők: csak a tutajok: az első
szeretőink mosolyának emlékké merevedett deszkáiból
összetákoltak: csak azok a tutajok érnek valamit: amikor
a forró augusztus közepén behajózzuk véghetetlen vágyaink
kozmikus terét: besötétedik az űr: a csillagközi utasok
konyhaasztal mellé ülnek: bableves illata száll kanalak türelmetlen
kocogtatása szól: drótostót apáink nem hiába drótozgatták minduntalan
össze a disszociatív személyiség szertehulló világát.

[fordította Tóth László]

Szijj Ferenc: Kenyércédulák - Péntek

Az utolsó gondolatok győznek általában.
A rettentő, zsákformájú testből nincs kiút,
csak belül lehet átjárót, féreglyukat keresni,
s aztán átlátszó szívvel bolyongani óvatosan
a balkezes satupadok között, kerülve az érintkezést.

Más szavakra sírnak az ipari nővérek,
ellenkező testrészüket mutogatják vádló tekintettel
a sziámi katonák, a tévében más a műsor,
stadionnyi érzelmek kavarnak szelet
az egyszer használatos darálóban.

A jóindulat a legtöbb, és már az is katasztrófa,
akkor inkább pusztítani mindent
a negatív jelek körül, és utoljára hagyni
valamit, mint a dinnye és a cseresznye kapcsán
az örök időkre eldönthetetlen kérdés.